Keleti népek és nyelvek
Kína és környéke mindig hatott Európára, akkor is,
amikor ezt közvetlenül nem érzékelték. Távoli galaxishoz
hasonlatosan, melynek hatása a miénkre akkor is érvényesül, amikor
még nem fedeztük fel magunknak. Szó volt már ebben a blogban az
összekötő úthálózatról. Ezt a rajta szállított áruk kisebb részéről
nevezték el Selyemútnak. A karavánok gazdagságot teremtettek a
környéken. Állomásaik körül népek alakultak, hatalmi központok
keletkeztek, országok határai körvonalazódtak.
A jelzett vidéken megtelepedett egyik nép indoeurópai nyelvű volt. A nyelvcsalád külön csoportja a tokhár nyelvek, ezeken belül a kihalt kucsai tokhár. (Némely források ezt a késő-baktriai hephtalitával azonosítják.) Központjuk a piros útvonalon fekvő Kucha (Kuqua) település volt. A tokhárok fő szálláshelye Belső-Ázsia, mellyel a térképen jelzett körzetek mindig intenzív kapcsolatban álltak.
Kuchától mintegy 800 km.-re nyugatra a pamiri hegyi ösvények a ma Kirgiziában található Daraut Kurgánhoz vezettek. (Dörötkorgan, a mai Os település közelében.) Itt volt a híres Kőtorony, melynél a keleti karavánok gazdái a perzsa és kusáni kereskedőktől átvették az árukat, hogy tovább szállítsák azokat Kínába. Jelenleg is indoeurópai, pamiri dialektusokat használ a helyi sugni, bartangi, orosoli lakosság. Nyelvileg ezek rokona az osszét és a kihalt magyarországi jász, távolabbról pedig az afgán.
A selyemút déli ágának fontos állomása volt Hotán (Khotán) és környéke. Lakóinak nyelve a középiráni szaka nyelvcsoporthoz tartozó, kihalt hotáni volt. Helye a lap jobbszélétől kezdődően látható térképen :
Khotán a Tarim medence Ürümcsivel (Urumqui, a térség mai központja) átellenes szélén helyezkedik el, légvonalban mintegy 1500 km.re.

A sárga alapszínű térképtől jobbra látszó szürke sávban
van Gansu (Kanszu). Az itt élőknek is külön nyelvük
volt, amely az egyik mongol nyelvcsoport alkotórésze a
tunghsziangi-val (Dunhuangi, l. az első térképen és lent)
együtt. A jelenlegi Kanszu tartományt róluk nevezték
el.
A török nyelvcsaládban az élő köztörök nyelvek közt van az újujgur és változata, a sárgaujgur. Hordozó népük nagy létszámú. Valamelyest genetikai utódai lehetnek a régi, kihalt ujgur nyelven beszélőknek. Azok a régi ujgurok északabbra éltek, birodalmat alkottak és hatalmuk nagy területre terjedt ki. Hotan, Khotan viszont akkor még a tibeti törzsek fennhatósága alá tartozott:

Az ujgurok hosszú ideig ellenségeskedtek a délszibériai
török nyelven beszélő hakasz néppel,
akiknek nyelve a tatárhoz hasonlatos. Az ujgurok
valószinüleg ezért költöztek délebbre, ahol a tibeti eredetű
csiang néppel keveredtek össze.
A paleoszibériai nyelven beszélő hsziungnuk (Xiungnuk) a kínaiak ősi ellenségei voltak. Északról állandó betörésekkel veszélyeztették őket, ami miatt a Nagy Falat "kellett" megépíteni.

Miután legyőzték a hsziungnukat, azok egy része meghódolt
és bebocsátást kapott Khotántól keletre fekvő területre. Ők is
részei lettek a genetikai mixtúrának. Ez a populációs alapja a
Hszin-Csian-Ujgur autonom területnek. Ott most a lakosság mozlim
vallású. A fenti térképen látható Dunhuang (Tunhuang) környékén az
ókorban egy azonos elnevezésű, mongol nyelven beszélő
nép lakott.
Az etnikai struktúrákat nem lehet nyelvi alapon meghatározni. A legtöbb nép származási összetétele vegyes. A nyelvrokonság és a nyelvcsoportok szakmai felfogása is állandóan változik
Örömmel, tán kis boldogsággal nézem és gyönyörködöm ebben a bejegyzésben.
Kritika: a thokar -indoiráni- távoli szinten indoeurópai.
A Hephtalita HUN eredetű, ami egyfajta proto-türk nyelviség, de bírja a mássalhangzó torlódást,
amit A CSAK 552 óta TÜRKnek nevezhető nyelvek NEM!
Ebből a KÖK-türkből visszafelé, anakronisztikusan következtetnek az ALTAYID hun és o'qut ősnyelvekre, "mintha-türk" lenne: ld O'qut hangzómódosulással = ogur---->On-Ogur= Ungar, ongroá, ungáros, szabar, turkoi, ...
De még a tokuzoguz és a tatár is megköülönbözteti magát:
előbbi: "türük", utóbbi "törek" -nek nevezi a saját abszolut rokon nyelvétől eltérő KÖKTÜRK és OSZMÁN-török nyelvet.
Rajastan, Kasmir, Észak-Pakisztán (hunzakut = hun-O'qut), afgán, tadzsik, üzbég népelemek HEPHTALITÁK, tehát hunok.
Ilyenkor kifejezetten szeretlek.
Már ami ebbe a mi esetünkben belefér. :)
Tetszik és a jászok kivételével újat mondasz számomra.
Örülök, hogy megismerhetem a vagdalózás nélküli oldalad is.
Eggy egy tsókott, SAVANYA!
Köszönöm az eddigieket, megkezdem a válaszadást. Ismételnem kell, amit a posztban írva van. "A jelzett vidéken megtelepedett egyik nép indoeurópai nyelvű volt. A nyelvcsalád külön csoportja a tokhár nyelvek..." Vagyis a cikk nem hagy kétséget a tokhár nyelv indoeurópai jellege iránt.
A hephtalitát a mai kutatás szintén indoeurópai nyelvnek tartja.
A nyelv hordozóit fehér hunoknak nevezték, mert bőrszínük jellegzetesen különbözött a fekete hunokétól, akiknek európai hadjáratai közismertek. A hephtalita etnikum Közép-Ázsiában bontakozott ki. Tömeges és ellenállhatatlan rohamot intéztek dél felé. Megdöntötték a Maurja dinasztiát, megölték az iráni uralkodót.
Az erőltetett azonosítás nem célravezető, látni kell a különbségeket.
A Kína falaitól elűzött ázsiai hunok nem azonosak a fehér hunokkal, de az utóbbiak vezető elitjének egy része az előbbi (fekete) hunokból került ki. Domináns tömegüket a fehér arcbőr jellemezte. Harci módszereik a fekete hunokéhoz hasonlók voltak
Ami az afgánt illeti, a bejegyzés rámutat ennek indoeurópai jellegére.
Az eredeti, ázsiai hun nyelvet a mai nyelvtudomány művelőinek többsége a hsziungnu, hiungnu nyelvvel azonosítja és a paleoszibériai csoportba, nem pedig a prototürk nyelvek közé sorolja.
(Még szándékozom írni rokon témákról, de inkább maguknak a keleti népeknek a sorsáról és nem annyira a nyelvi sajátosságaikról. Az utóbbiak fontosak, a csak lingvisztikai megközelítés mégsem alkalmas a néptörténet egyoldaluságtól mentes megismerésére.)
Az egykor létezett nagy hun birodalom egymástól teljesen különböző népeit a kívülállók egységesítő módon hunoknak nevezték. Az egyik mai nép a délnyugati újiráni nyelvcsoport dialektusát beszélő tádzsik. Egy másik nép a köztörök turki csoporthoz sorolt üzbég nyelven beszél. Tehát még lingvisztikai alapon sem lehet ezeket a népeket hunoknak nevezni.
Nna. Előbb-utóbb mongoloid génjeinkre is fényderül.
Nem szégyen az. Sem. :)
Nincs módom/időm bejelentkezni, holnap és talán egy későbbi jegyzetben folytatnám.
Halljuk, halljuk!
Izé...
Lássuk, lássuk!
A jász oszét nyelvi rokonságra:
Nem tudom melyik könyvben, de nem meseregényben, olvastam, hogy jász nyelvnek semmi köze sem volt az alánhoz meg az oszéthez. A pilisi nyelvemlék ugyanis nem a Jászságból származik, hanem a mai Pilisjászfalu területéről származó kiséret számára készült. A pilisi jászok azonban valójában kaukázusi alánok, oszétek voltak, ezért települtek hegyvidéki környezetbe szemben a jászsági jászokkal.
A 7., # az egyértelmű.
Aki kicsit olvasott a gyorsan kialakuló nagy - lovasnomád, belső-ázsia birodalmak keletkezéséről, "államszervezésükről", láthatta. A VEZETŐ TÖRZS vagy NÉP nevéről nevezik el a teljes Szövetséget, Birodalmat.
Megjegyzem: ez a Magyar népnév esetén is így van. Győrffy György kutatásai szerint ÁLTALÁNOS népnévként a NÉP EGÉSZÉRE csak a XII. század végétől használják a "MAGYAR" szót....Addig a TÖRZSNÉV, NEMZETSÉGNÉV volt az önmegjelölés alapja. Pl. Tarján nembéli Zolta. Gyarmat nembéli Jutas.
Csak patschilizni gyüvék
a thokárért külön köszönet
a felütés jó, remélem, saját ez a kép a távoli galaxis hatásáról
von Kuendue-t többeknek nem kell bemutatni kripto-oldaláról
Lemónia!
És hát a WerkStatt-nak külön mélyhódolat, hogy megint valami értelmes is fölkerült a rétesbe
Gratulálok, és KÖSZI ezt a blogot!!! - Most sajnálom igazán, hogy már nincs pc-m - a Teleházakban nemigazán lehet blogozni ...
www.gportal.hu/jkphobbi oldalamra kukkants be légyszi sokmindent találsz ott, előre is köszi! U.i.: Az USA sehol sem lesz, mikor Kína még ...
13-ra
Az ám, fehér holló!: Igényes ismeretterjesztő írás a főhelyen!
(Még ha a kezdő mondat alapján több Kínát reméltem is...
Még ha ezek a népek és nyelvek nem is annyira izgalmasak, így magukban -
persze, ha a magyar őstörténet egy kicsit jobban bevonható lenne!)
És tényleg nagyon jó az a galaxis-hasonlat,
és nagyon fontos a három utolsó mondat,
különösen az utolsó - lehet, hogy holnap egy új lelet, vagy új technikai eljárás, vagy egy új gondolat döntően változtat a most elfogadott tételeken.
És, pont a jelentős bizonytalansági együttható miatt, egy ilyen szintű írás (legalább legfontosabb) forrásainak megjelölése is jól esne.
Vá-roma folytatást, Vá-roma folytatást
Csak egy érdekesség - kiegészítésképp, a Wikiből - :
Azt, ami a Nagy Falból ma is látható, már a XIV-XVII. századokban építették.
6., ##.
ITALO:
A MAGYAR akadémiai nyelvtudomány az UGOR - mocsári-erdei népek nyelvrokonsága - elméletét tartja fönn.
Ennek a történettudomány, a régészet, az anthropológia, a kulturális anthropológia, a néprajz, a zenetudomány, a hadtörténet, az 1750 proto- ill őstürk (csuvasos OGUR)= HUN civilizációs alapszavak, a rassz (originálisan) ELLENTMOND az ugor-eredetnek.
Tehát: az AKADÉMIA vasfejű politikailag determinált senkik gyülekezete.
Ez az AKADÉMIA mondja, hogy Xiung-nu nyelv PALEO-SZIBÉRIAI.
Valójában az EVENKI a paleo-szibériai nyelv, nem rokon, az Uraltól Kamcsatkáig és Tibettől Csukcsföldig uralkodó nyelv volt.
A XIUNG-NUK és a velük együtt Ordos és Kanszu tartományokban emnmlített O'qut - ok azonban NEM EVENKI nyelvűek: OGUR nyelvűek. Mint később a Csuvasok, óbolgárok, volgai és dunai bolgárok ÉS AZ ONOGUROK Kuber vezetésével= később (XII: szátzadtól MAGYAROK.
Az OGUR Altayi nyelv. Azok őse.
Valamennyi - nagyszámú- altayid lovasnomád nép nyelvének első ismert nyelvi formája.
15., ##.
DADDY:
A "magyar" őstörténet ABSZOLUT bevonható e körtbe.
Én ugyan a türk és altayi rokonság híve vagyok , EZÉRT az ALTAJISZTIKA, turkológia a tanulmányaim tárgya:
de az ÖZTÜRKLER/ TARIH-i portálokon, de egyebütt is Istanbulból sok forrás nyerhető.
A Török források UJgur oldalaknak, hakassz (valódi TATÁR) kultúrának, özbeknek és kiocsaknak egyaránt helyt adnak.
a MAGYAR náluk egy időben SZABAR népként szerepel, majd a bulgar-csuvas körben, de észak-kelet Kazahsztánban kipcsak nyelvjárásúvá - de sok azonos szóval és civilizációs intézménnyel
- vált MADJAR törzsek is élnek.
E kapcsolatok az eredeti ONOGUR - magyarság után ide költözött
besenyő - bacsanag -, kabar, kun - kuman, kipcsak - belső -ázsia néptöredékek miatt SZERVÜLTEN RÉSZEINK.
EZ a Turkesztáni, turáni história és néprajz FÓONTOSABB a valóban MAGYAR számára, mint EURÓPA!
Gépház: csak most tudtam bejelentkezni. Látom, hogy a címoldalon is kint volt, nyilván tegnap óta. köszönöm.
Én tegnap még a hunoknál tartottam. Ott is kell folytatnom. Kezdeti állapot az egykoru tudósítások szerint: "Külső megjelenésük nem volt egyforma, de többnyire mongoloid jelleget mutatott." Pl. a hszienpik. A másik nagy altáji népességhez tartozó türk törzsek egy időben az uralmuk alatt állottak. Maguknak a mongoloknak egy része is a sokféle türk nyelvjárás valamelyikét használta.
Második állapot: az elűzés után. Közép-Ázsiában formálnak újabb szövetséget. Itt iráni nomádok és néhány szibériai erdőlakó törzs csatlakozik hozzájuk. Mindez fokozza a nyelvi sokféleséget, ami egyáltalán nem okoz bábeli káoszt. A mongolid nagyrasszhoz tartozók, törökös népelemekkel együtt vettek részt a Nyugat lerohanásában. Az europid nagyrasszból kerültek ki a heftaliták, a már említett indiai és iráni hódítók. Külön említendők a tokhárok, akik a jüe-csik (dzürcsik) népével társulva hozták létre a Kusán birodalmat.
Folytatás: már az említett szakaszban a hun megjelölés tisztán politikai kategória, nem valamely etnikumra vonatkozik.
(Itt jegyzem meg, hogy bejegyzésen nem foglalkozott a magyar őstörténettel, mely önálló cikkeket érdemel.)
Harmadik állapot: a türkös "hunok" nagy része visszafordul Kína felé és (együtt az ősmongol hszienpikkel, zsüan-zsüanokkal és másokkal) leigázza annak északi részét. Létrejön a köktürk birodalom. Később a hszienpik elzavarják a rajtuk addig basáskodó zsüan zsüanokat Nyugatra, ahol ekkortájt tünnek fel az avarok. Utóbbiak, újabb ismeretek szerint nem azonosak a zsüan-zsüanokkal. Kína számára ezek az évek (IV. század) a sötét kort jelentik. De a türk és kínai elit összeolvad és a megtalált egyensúlyi helyzetben (száz év múltán) Kína ujabb fejlődésnek indul.
Galaxis: igen ez saját hasonlat. Általános értelemben gondolom csak helyénvalónak. Messze nem fejezi ki ugyanis azt az erőt , mellyel Kína Európa formálódására hatott.
Itt köszönöm meg az összes eddigi hozzászólást.
Ha megcsinálod a magyar őstörténeti dógot is, vevő vagyok rá.
Ezt tágra mered szemmel lestem.
Köszi.
ma Kündü névnapja volt? :)
írta penig 19-es:"EZ a Turkesztáni, turáni história és néprajz FÓONTOSABB a valóban MAGYAR számára, mint EURÓPA!"
Én mög aszondom, hogy akinek az a régi história és néprajz fontosabb, mint ejrópa, az nem valóban magyar.
23,italo, nem jól mondod. A zsu-zsukat a köktürkök kergették el.
Lehetséges.
Itt megismétlem, amit többen helyeseltek: "Az etnikai struktúrákat nem lehet nyelvi alapon meghatározni. A legtöbb nép származási összetétele vegyes." A vérvonal a tenyészállatok nemesítésében, a kultúra az ember nemesedésében fontos.
Amint látom, tegnap elsőként Gyarmathy ajánlotta címlapra ezt a posztot. Köszönöm.
Sem a nyelvi, sem az etnikai kérdéseket nem tekintem ideológiának.
A történelmet sem. Úgy véltem, hogy a magyar őstörténet külön cikkeket érdemel. Arra gondoltam, hogy a Blogteren. Nem igértem, hogy azokat én fogom megírni.
Az "ITALO" nick toddományos őshun----->ősmagyari vonyítkozásairól:
ez egyik legősibb szavunk.
Ma is használjuk. "ITALOS" formájában, amely jelző országunk lakóságának mintegy 2/3-át lefedi.
SzarmárPHYL:
"Kündü" nevenapja "kund" napja.
A "Kündü" tisztség ismert a kazah (kipcsak) és a tatár (krími és volgai tatár) forrásokban, ezekről az irodalmak nálam letöltve. AZ ADOTT NYELVEN!
Az Oszmánok az 1920-as évek ATATÜRK-i változásai után az újszülötteket MÁR NEM ARAB és PERZSA neveken nevezték el, hanem európai módra CSALÁDNEVET VÁLASZTOTTAK (addig nem volt) illetve a nem-arab utónevek körül VÁLASZTOTTAK gyermekeikbnek nevet.
A TÖRÖK GOOGLE oldalakon pl.
AYBARS családi név (HÓPÁRDUC= hunul, cca.370-415, ATTILA nagybátyja, hun nagyvezér) igen gyakori. Tehát a történelemből merítettek a "törökösítéshez".
KÜNDÜ családnév is sok van: a magyar krónikákból lopikálták.
A MI eredetmondáinkat is igyekeznek ellopni, a szegényes KÖKTÜRK-oguz türk eredet pótlására.
Közben minket testvérnépnek tartanak és BORZASZTÓ NACIONALISTÁK, gyilkosan SOVINISZTÁK.
Ha berúgnak, azzal pocskondiáznak, hogy mi, "MIXED NATION & BLOOD" vagyunk....
DE HÁT ŐK IS.....balkániak, afrikaiak, perzsák és afgánok, ARABOK óriási tömegben: ebből lett a lakosság.
HISZEN Oszman Bej nemzetsége CSUPÁN 412 lovast tudott kiállítani, mikor az Aral-tó mellől Kis-Ázsiába érkezett Ertogrul bég vezetésével....
Na, azt hiszem , már elmentem OFF irányba.
Ja,
Szamárfül:
AYBARS = Kündü.
Én vagyok az.
Minthogy vagy 9 nickem van itt, ugyanannyi bloggal.
Az Aybars az általános nickem Net-szerte, mert a Kündü-t írásmódja miatt NEM FOGADJA el az angol írásmódú forumok és blogok világa.
De "Italo", te SINOLÓGUS vagy, nem???
Úgy látom, igen erősen a bebetonozott AKADÉMIKUSálláspontokat nyomod.
Ez már az Altajisztika és turkológia HITELES orosz, török, és persze a Dümmerth, László Gyula stb. MAGYAR tudósok iskoláival sem egyezik.
Hogy aztán a Jeruzsálemből portált szerkesztő Bíró professzor HÉBER EGYETEMEN képviselt extrém hipotéziseiről ne is beszéljek...
Aybars
19-re
(Az amerikanizált nyugat-) Európa néha tényleg eléggé elkeseríti az embert, hogy másfelé keresgéljen valami vonzó példa után,
akár épp türk (stb.) rokonaink között.
De inkább a kultúra, mint a vér okán -
engem nem a néhány (10-20?) százaléknyi genetikai örökség érdekel, hanem a sámándobok hangja, regősénekek, valódi közösség, szabadságérzet - rohanó lovak nagy, füves tereken..., egy természetesebb, egészségesebb, erősebb világ (illúziója?).
Másfelől viszont Európával összeköt bennünket a sokszázéves közösség és a keresztény alapok.
(Már amennyire ezek még működnek odaát és idebent.)
Jegyzeteimet új ismeretek szerzése közben állítom össze. Önmagukért akarom megismerni távoli vidékek népeinek történelmét. Ha érdeklődésünkkel bezárkóznánk saját rokonaink körébe, akkor olyanokká válnánk, mint az az ember, aki a családján kívül mindenki más iránt közömbös.
Tudomásul kell vennünk a világot. Legkevésbé egy kis ország kapcsolhatja ki a tudatából a földkerekséget, a glóbuszt. A glóbusznak pedig az a tulajdonsága, hogy globális.
SMIRGLI:
A "magyar" - nyelv, kultúra, gondolkodás, magatartás, néprajz - NEM EURÓPAI!!!
EGYEDÜL Európa területén EGY NEM-EURÓPAI NEMZET!!!
"AZ A TURÁNI, turkesztáni HISTÓRIA ÉS NÉPRAJZ FONTOSABB számunkra, M A G Y A R O K SZÁMÁRA, mint Európa"!!!!!
Abszolu, MAXIMÁLISAN
FENNTARTOM!!!
"smirgli", TE MENJÉL ABBA A GLOBALISTA EURÓPÁBA, ne fertőzz itt tovább!!
Nekünk IDEGEN!
TE ezzel az eszmeiséggel az AGYMOSOTT MARXIZMUS utáni NIHILISTA IDENTITÁSNÉLKÜLI bugris MEGZSIDÓSULÁST KÉPVISELED:
NEMZETGYALÁZÓ és HAZAÁRULÓ VAGY!
Haljál meg minél előbb KÍNOK KÖZÖTT.
S NE H O Z D BE IDE A POLITIKÁT!!!
DADDY:
Abszolut egyetértek, én magam is szó szerint így gondolom.
A genetika azonban 10-20%-os aránynál lényegesen JOBB a belső-ázsiaiságot illetően:
Hideo MATSUMOTO osakai professzor kutatta ezt egy nagy tudóscsopporttal (FONTOS nekik, mert cca 3000 éve az ALTAYI népek közül vándoroltak Japán szigeteire....)
Magyar részről KISZELY ISTVÁN volt a csoport vezetője.
Budapesten a REPREZENTATÍV mintából 35%-os genetikai és szerológiai BELSŐ-ÁZSIAISÁGOT MÉRTEK;
az ŐRSÉGBEN (Vas)
a Nagykunságban (Szolnok és Hajdú m.)
a Székelyföldön
ez a genetikai azonosság, hasonlóság 60-65%!!!
(OTT látszik is.)
Nem kell ferdeszeműnek lenni, hogy őseink genetikai története tükröződjön bennünk!
MÁSOK vagyunk, MINT az EUROPIDOK!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
A magyar kultúra természetesen európai.
A magyarság persze ázsiai eredetű, de ez a többi európai népre igaz. Egyedül a baszkok eredetéről nem nagyon lehet tudni sokat: lehet, hogy ők az összes többi népet megelőzve érkeztek Európába.
A magyar nyelv természetesen nem idoeurópai, de ezzel nem vagyunk egyedül Európában. A már említett baszk nyelven kívül nem indoeurópai az észt, ill. a finn sem (ezek uráli nyelvek), s nem indoeurópai a máltai sem, amely sémi nyelv, közeli rokonságban az arabbal (íráshoz azonban a latin ábécét használják, egyedül a sémi nyelvek között).
Valamely nyelvcsaládhoz való tartozás (vagy nem tartozás) sokszor egyáltalán nem határozza meg a kultúrális identitást. Vagyis nincs semmilyen jelentősége sincs annak, hogy a magyar nem indoeurópai nyelv. S ez fordítva is igaz. Sokan beszélnek keleten indoeurópai nyelveket (a fárszit Iránban, a hindit Indiában, a pastut Afganisztánban, a nepálit Nepálba, stb.), akik egy cseppet sem európaiak.
Az első mondat helyesen:
A magyarság persze ázsiai eredetű, de ez a többi európai népre is igaz.
LERNER, éppen TE, menjél innen ANYÁDBA!
NE RELATIVIZÁLJ, érted TE:
A M A G Y A R nem INDOEURÓPAI NEMZET!
S főleg nem sémi....
Ezt mondtam én is (az anyázást és az úgy látszik elmaradhatatlan zsidózást leszámítva). A magyar nyelv nem indoeurópai, és a magyar etnikum nem indoeurópai eredetű (a századok során óriási volt a keveredés).
A magyar nemzet valóban nem indoeurópai (nem is szokás nemzeteket indoeurópainak nevezni), hanem európai.
Mi tesz egy nemzetet európaivá? Természetesen a kultúrája. A magyarság kultúrájában, csakúgy mint az összes többi Európában letelepedett nép kultúrájában, a kereszténység felvétele olyan gyökeres változásokat eredményezett, hogy a magyarság kereszténység előtti kultúrájából réges-rég semmi nem maradt. Ez nem baj, vagy szégyen: így van ezzel Európa összes többi népe is. A pogány múlt örökre eltűnt Rómától Moszkváig mindenki számára.
#17 Daddy bácsi, a Wikivel nagyon óvatosan! Mi ismerjük ám!
Hát, valahol a vályog-s kő töltet-tömet őriz a falakBAN valamit...
Lerner bácsival vitatkoznánk. A magyar kultúrában SOK európai elem van. De volt egy Bartók Béla nevű bácsi, és más néprajzosok, Győrffy István a Nagykunságban, aztán Magyarországon kívül, tehát Erdélyben is Orbán Balázs...
Tudjuk, hogy a Lernerbácsinak Megfelelő Jógyerek -tanusítványa van, ezért is intjük, mert akkor azzal az erővel, ahogy ő európainak mondja a magyar kultúrát, a cigányság kultúrája keleti-s dél-szláv-meg valach.
Temesi Feri bácsi vagy jó másfél évtizede érdekeset mondott: hogy "legalább próbáljunk meg jó ázsiaiak lenni." (de nem olyan tokhár türhők, mint amit von Kuendue játszik itt) Hiszen, amint a honfoglaláskori sírleletek is mutatják, a magyar befogadónép volt már akkor is: a föltárt sírok csontvázaiból ha 20% (sem..) visel mongoloid vonásokat
Lerner bácsi: a dal nem a pogány múlt. És éppen a dalemlékek cáfolnak téged. Ez nem a mi véleményünk, hanem ethnografice rögzített. És a múlt század 30-as éveiben még mennyi más élő emlék volt, mástnemondjuk, még éltek öregek, akik emlékeztek a Bakony XIX. század végi rideg gulyáira, s hogy mint füstölte meg a kiverésre hajtott marhát a gulyás az istálló küszöbén..
43.,
JA-JA, mert a TURANID (iráni hatás alatt civilizálódott ótürk) NEM MONGOLOID!
Még a KUN SEM (turanid, húzott szemekkel, de kiugró pofacsont, nagy arckoponya/kis agykoponya ARÁNY, szénfekete helyett SZÖGHAJ= nem MONGOLID, turanid)
Amúgy az OBI UGOROK TORZULTAN MONGOLID RASSZÚAK,
baromi rondák, ISZONYÚ MESSZE még az ujgur-üzbég-kipcsak-oszmán TÁBORTÓL IS, nem a magyartól...
Attila NEM VOLT mongolid.
Ezt SZEMBETŰNŐKÉNT feljegyezték volna a hozzá járó követek.
TOKHÁR ám a felnémet öregapátok HEILBRONNBAN!
HÁT INDOGERMÁN VAGYOK ÉN, vörössesszőke hajjal??! (ld. tokhár múmiák a Takla-Makán sivatagban)
LÓFASZT!
FURA szövetségeseink , GÖTHEN, jó lesz, ha figyeltek a HADAK ÚTJÁRA....
18, AYBARS-tól idézve:
"Tehát: az AKADÉMIA vasfejű politikailag determinált senkik gyülekezete."
Váltsuk fel őket a Jobbik tagtársakkal. Vona legyen az elnök, vagy Aybars. A gárdisták legyenek levelező tagok. Az, aki írni tud.
36, Aybarstól idézve:
"TE ezzel az eszmeiséggel az AGYMOSOTT MARXIZMUS utáni NIHILISTA IDENTITÁSNÉLKÜLI bugris MEGZSIDÓSULÁST KÉPVISELED:
NEMZETGYALÁZÓ és HAZAÁRULÓ VAGY!"
TE PEDIG, AYBARS, EGY ÜRÍTŐ ÜZEMMÓDBAN MŰKÖDŐ SZIPPANTÓKOCSI VAGY. jÖN KI BELŐLED A TARTALOM!
Már egy ideje nem a bejegyzés témájáról folyik a vita. AYBARS (36 ) hozzászólásával kezdődően, több esetben részben személyeskedő irányba fordult, ami ellentétes a blog jellegével. Egyéb dolgaim miatt nem tudom állandóan figyelni az eszmecserét, de mostantól fogva, ha ilyesmit meglátok, azt előzetes figyelmeztetés nélkül hatástalanítom. Kéretik mellőzni, mások sértő jelzőire sem reagálni, mert ezek a szövegek el fognak tünni.
#43, 44
Persze, igaz, sok minden megmaradt a kereszténység előtti időkből. A kereszténység, különösen a keleti - mellyel nagyon sok kapcsolata volt a magyarságnak a tatárjárásig - mindent befogadott, ami megszentelhető volt. Ezért van az, hogy számtalan keresztény szokás pogány eredetű.
De ez, megint csak, így volt az összes többi Európában letelepedett nép esetében is. Náluk is megmaradt sok minden a kereszténység előtti kultúrájukból, de az a sok minden most már keresztény alapokon, keresztény keretek között élt tovább.
A magyarok, csakúgy mint a különféle germán, vagy szláv törzsek akkor és attól lettek európaivá, hogy felvették a kereszténységet.
Hogy megfordítsam az érvelést: ha mi nem vagyunk európaiak, akkor a germánok meg a szlávok sem azok.
Ismétlem: se nem nyelvi, se nem etnikai alapokon született meg Európa, hanem a kereszténnyé lett római birodalomhoz való kulturális csatlakozás által.
Jav.: Római Birodalom
A klasszikus Görögország volt az első európai civilizáció, a mai Európa egyik alkotó forrása, hellénisztikus formájában pedig a kereszténység egyik forrása is. Amikor pogány elemekről van szó, akkor nemcsak az animizmus, sámánizmus maradványaira kell gondolni. A pogány Homeros...Thales, stb. Socrates, Platon majd Vergilius, stb. Európa szellemi épületének eredeti építőkövei. Név, mely sok mindent eszünkbe juttat: Arisztotelész. A kontinens késői népei mindezt a kereszténység közvetítésével és módosításaival sajátíthatták el.
italo,
Ez pontosan így van. Az ókori görögök kultúrája az európai népek között egyedülálló módon az egyik alapjává vált annak, amit ma európai kultúrának nevezünk. Ezt semelyik másik európai nép nem mondhatja el magáról. (A latinok kultúrája már másodlagos a görögökéhez képest.)
Az antik görög kultúra tehát az első alap.
A második, mely az elsőre ráépült a kereszténység.
A harmadik pedig, mely az első kettőre épült rá a felvilágosodás.
Ezek mindegyike együtt alkotja azt amit ma Európának nevezünk oly módon, hogy a felső két réteg részben ugyan elfedi az alsóbb rétegeket, másrészt viszon valami nagyon lényeges mindig tovább jut a felsőbe.
LERNER......
A GERMÁNOK és SZLÁVOK indoeurópaiak voltak.
A MAGYAROK N E M !!!
Ezért hiába akarok összemosni, egy szintre helyezni őket: VALÓTLANT ÁLLÍTASZ!
Lerner. A BeStoPPo-t érdekli a tartózkodási vagy búvóhelye....hivatalból.
Senki nem mossa össze a germánokat meg a szlávokat a magyarokkal.
Senki nem állítja, hogy a magyarok indoeurópaiak (bár rendesen keveredtek indoeurópaiakkal).
Azt viszont állítom, hogy a magyarok igenis európaiak (mi a fenék ha nem európaiak?), pontosan annyira amennyire a germánok és a szlávok, se nem jobban, se nem kevésbé. A germánok nem jobban európaiak csak azért mert indoeurópaik, és a magyarok nem kevésbé európaiak mert nem indoeurópai nyelvet beszélnek. A kettő ugyanis független.
Tessék már felfogni, hogy az "indoeurópai" szó jelentése nem egyenlő az "európai" szó jelentésével!
A germánok meg a szlávok nem attól európaiak, mert indoeurópaik! A kérdést, hogy egy nép európai-e, nem az dönti el, hogy az adott nép indoeurópai-e vagy sem. Vannak indoeurópai európaiak -- ezek vannak többségben -- és vannak nem indoeurópai európaiak, pl. a finnek, az észtek, a magyarok, a baszkok és a máltaiak. És fordítva: egyáltalán nem minden indoeurópai nép európai, hiszen például az afgánok, a perzsák, vagy a nepáliak nem európaiak, annak ellenére, hogy indoeurópaiak.
Nincs ebben semmi érthetetlen, hogy nem lehet ezt felfogni?
Valahol találkozott a magyar és a viking/germán kultúra mert a viking/germán runaírás a Futhark kísértetiesen hasonlít a magyar ősi rovásírásra :)
Lerner
Persze, az európai népek mind kultúr-rokonaink,
a görög-római alapok és a kereszténység közösségében -
a rómait fontos hozzátenni, továbbgondolták és főleg elterjesztették a görög műveltséget,
a kereszténységet is.
De útkereső időket élünk:
Kultúránkat maga alá gyűrte és megerőszakolta a pénz barbársága,
a szabadulás útját keressük.
(Ld. erről bővebben az ÚT c. blogomat:
http://ujtarsadalom.blogter.hu/)
Úgy tűnik, (kulturális) vérfrissítésre van szükség, ha élhető világot akarunk hagyni gyermekeinkre.
A legtermészetesebb ilyenkor a gyökerek keresése,
visszamenteni valamennyit - amennyit lehet - egy természetesebb, egészségesebb világból.
(Nem lecserélni megszégyenített kultúrkörünket, csak megerősíteni, új elemeket beleépíteni az ősiből - visszaépíteni!)
Na persze, nem úgy, mint Hitler, aki annakidején - ugyancsak válsághangulatban - szintén a régmúlt felé fordult,
de negyed- és tized-igazságokból, meg látomásokból
- sőt ostoba fantazmagóriákból is - építkezett,
hanem csak okosan, szépen, lehetőleg pontos adatokból
- ha szenvedélytől nem is mentesen.
Ott folytatom, ahol Daddy befejezte: pontos adatokat igényelt.
Ehhez tartozik, mintegy előfeltétele a pontos fogalmak használata. Az nyilvánvaló, amint Lerner kifejtette, hogy az indoeurópai kizárólag nyelvészeti megjelölés. Amit a vitázók keresnek, az az antropológiai fajtajelölés. A kettő keverése dilettantizmus lenne. Az európai jelző alkalmatlan a fajtajelölésre. Valóban kultúrát jelent, fogalmi terjedelme valamelyest elasztikus, ámde jól körühatárolt.
A népeket általában az egységes emberi fajon belüli négy nagyrassz (europid,ausztralid, mongolid és negrid) valamelyikébe lehet sorolni. A magyar egyértelműen europid.
Az europid nagyrasszhoz tartozik egyebek közt az északi, alpi, dinári, keleteurópai, mediterán,lappid,orientalid, berberid, iranid, afgán, armenid. A fentiek nem földrajzi helyet jelentenek, némelyikük képviselői a Pamir környékén, a Turáni alföldön is megtalálhatók.
Bármilyen is a mai magyarság antropológiai összetétele, abból semmi sem következik az európai kultúra itteni elfogadottságára és alkalmazásának válfajára nézve.
Mi vagy te, valami antropológus? Méred a csontokat, aztán besorolgatod európai vagy sem?
Javítom magamat (sose árt :)) 52-ben ez áll:
"A klasszikus Görögország volt az első európai civilizáció" Nem korlátozom a klasszikusra. Az, amit görög civilizációnak nevezünk, hatezer évvel ezelőtt, egyebek közt Krétán kezdődött, ahol eleinte nem is görögül beszéltek. A Szeszklói, Dimini , stb.leletek még régebbiek. Sőt, az égei (szigeti) kultúra is ide kapcsolódik. Úgy fogalmaznék, hogy a tágabb értelemben vett görög világ alkotta meg az első európai civilizációt. Ennyiben feloldanám a Lerner (53)által alkalmazott "antik" korszakolást is. Messzemenően egyetértek azzal, amit az európaiság három elemének egymásra épüléséről írt. Sajnálni való, hogy ebben a folyamatban a megelőző stádiumok sok értékes eleme elveszett és azokat utólag kell megpróbálni helyreállítani.
Mint már többen kifejtettük, a csontoknak (60) nincs közük az európaisághoz. Az antropológusok csak europid fogalmat ismernek el, és ezen belüli változatokat. Igyekszem tanulni tőlük is , más szakmák művelőitől is.
Kiegészítés. Az első térképet követően szóba hoztam a Kőtorony helyét, ami a kutatók többsége szerint a mai Dörötkorgánban található (Kirgizisztán). Említést érdemel, hogy egy másik vélemény értelmében az a hely Tashkorgán, ami az első térképen látható. Ez ma az észak-déli, Kínából Pakisztánba vezető út nagy állomása. A környéken zömmel tádzsik lakosság él. Nyelvük a saricoli és a wákhi, ámde a kínait és az ujgurt is értik. (Egyébként "Saricole" az egykor létezett pamiri királyság neve volt).
Kína történetében a mandzsu-tunguz nyelvcsaládhoz tartozó nyelveken beszélő népeknek nagy szerep jutott. A tunguz alcsoporton belüli tulajdonképpeni tunguz másik neve: evenki, amely tehát, ellentétben 18. állításával, nem paleoszibériai nyelv. Az igaz, hogy nagy kiterjedésű területeken volt használatos. A tunguzok szorították északra a délszibériai török jakut nyelvű népet. A mandzsu alcsoport nyelveihez tartozik a 22.ben általam említett (kihalt)dzürcsi, a tulajdonképpeni mandzsu, (valószínüleg ez is kihalt), a nanaj, az udege, amelynek utolsó ismerőjéről szépírói munka is született.